Megismétlődött a történelem iskoláink kórustalálkozóján

2019. március 1-jén és 2-án 335 énekkaros diákunk gyűlt össze Szegeden a jubileumi tanév alkalmából. A Karolina Iskola gazdag programmal várta a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart, a Patrona, a Svetits és a SZIGNUM kóristáit. Az összkari mű felcsengésével megismétlődött a történelem: Bárdos Lajos Boldogasszony kánonját 1948-ban szegedi kórusunk mutatta be a szegedi piarista kórussal a makói iskolánk előtti téren.

Tovább...

Az iskolanővéri iskolákban fontosnak tartjuk a közösségformálást, a művészeti nevelést, és így természetesen azt is, hogy minden intézményünkben működjön énekkar. Ezért is terveztük úgy a 160 éves évfordulót ünneplő jubileumi tanévet, hogy egy iskolák közötti kórustalálkozó is szerepeljen a programban. E két nap igazi ünneppé vált. Átélhette minden diák, hogy jó kóristának lenni, és nincs egyedül ezzel a hobbival, számosan vannak fiatalok, akik hasonlóképpen gondolkodnak a közös éneklés értékéről.

 

A karvezetők – akiknek új nemzedéke egykori tanítványainkból került ki – szintén megerősödhettek abban, hogy kitartásuknak van eredménye. Munkájukért ezúttal is köszönetet mondunk: Suba Dorottyának és Moldován Teklának (Svetits), Nagy M. Vera nővérnek, Czakó Gabriella társult tagunknak és Lokodi Annának (Szováta), Reiszné Surinás Piroskának (SZIGNUM), Szőnyiné Lobmayer Margitnak (Patrona) és a házigazda Faragó M. Flóra nővérnek és Lázár Tamás karvezető úrnak.

 

 

Március 1-jén délután a kórusok bemutatták iskolájukat és saját hangzásukat. Ezt követően az összkari próbán meghallhatták azt is, hogy milyen a közös hangzása az iskolanővéri kórusoknak. Ugyancsak összhang valósult meg a fergeteges esti táncházban, ami után a karolinás családok fogadták be éjszakai pihenésre a fáradt utazókat.

 

 

 

Másnap délelőtt ünnepi hangversennyel ajándékozták meg egymást és a családtagokat a kórusok. Ennek csúcspontja volt az összkari éneklés, mely által megismétlődött a történelem. 1948 májusában – három héttel az iskolák államosítása előtt – a Boldogasszony év jegyében Marosmenti Mária-napokat szerveztek. Makói iskolánk előtt a Szent István téren felépítettek egy monumentális Mária-oltárt, ahol Mindszenty bíboros május 23-i beszédében felemelte szavát az iskolák államosítása ellen. Erre az ünnepi gyűlésre komponálta Bárdos Lajos a Boldogasszony kánont. Maga a szerző dirigálta a 600 tagú énekkart, melyben 300 tanítványunk énekelt szegedi iskoláinkból: a lánygimnáziumból, az ipari és általános iskolából, illetve a tanítónőképzőből. Köztük volt jelöltként Farkas M. Margaréta nővérünk is. A férfiszólamot a szegedi piarista gimnázium adta. A négyszólamú vegyeskari mű, mely így kezdődik, „Boldogasszony kérve kérünk, szánd meg e nemzetet...”, egy nagy segélykiáltás a Boldogasszonyhoz, a Magyarok Nagyasszonyához.

 

 

 

A Svetits, a Patrona és a Karolina gimnáziumi lánykara a Szent György terem dobogójáról énekelte a 3 női szólamot, velük szemközt a terem karzatáról pedig a karolinás és a svetitses fiúk zengették meg a férfiszólamot. Valahogy így szólhatott 71 évvel ezelőtt a makói Szent István téren a bemutató az iskolanővéri tanítványok részvételével. Az akkori és a mai fiataloknak is életre szóló élményt adott a monumentális hatású mű megszólaltatásában való közreműködés.

 

 

 

A Karolina iskola nevelő testülete, dolgozói és diákjai egy hónapon belül másodszor tettek tanúságot kiváló szervezői együttműködésről, ünnepteremtésről, hiszen február 1-jén volt náluk a jubileumi nap. Ennek keretét a hagyományos Karolina-nap adta, melyre Debrecenből, Budapestről és Makóról vendégnővérek érkeztek.

 

 

 

Az iskolai szentmisén az egyetemes könyörgésekhez kapcsolódva élő jubileumi logót alkottak a diákok. A misét Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő Velünk élő rendtörténet című előadása követte. A jelenlévő egykori tanítványok történetét is beleszőtte a történelem menetébe, és rámutatott, hogy a mai napon is számos diák tagja egy-egy karolinás „dinasztiának”: a dédszülőktől kezdve minden nemzedék az iskolanővérek szegedi iskolájába járt. A jubileumi nap további részében a szegedi és a vidékről érkezett nővérek érdekes foglalkozásokat tartottak a gimnazistáknak. E kisebbek ügyességi játékokon, „parasztolimpián” próbálhatták ki magukat. Része volt a programnak egy gálakoncert is, melyen jelenlegi és egykori karolinás tehetséges tanítványok léptek fel.

 Fotó: Mészáros Andrea, Mészáros Lajos, Somorjai Karola

Galéria a jubileumi napról – 2019. február 1.

Galéria a jubileumi kórustalálkozóról – 2019. március 1-2.

 

A kórustalálkozó programja

Felcsendül a Boldogasszony Kánon:

 

Táncház a Karolinában: