Jubileumi nap a Patronában

November 16-a minden évben különleges nap iskoláinkban. Ezen a napon tette le örökfogadalmát Terézia anya 1835-ben. Diákjaink ilyenkor, annak emlékére, hogy alapítónk 15 évesen tanítói képesítést szerzett, kis előadásokkal készülnek.

Tovább...

A Patronában az ünnepi délelőttön nemcsak jelenlegi diákok, nővérek, tanárok vettek részt, hanem olyan hajdani növendékek is, akik valaha a Patrona Hungariae, illetve a Svetits falai közt tanultak. Sőt, Garamszegi Éva személyében egy olyan volt tanítványunk is megtisztelt bennünket, aki az óvodát még a zsámboki, a polgárit a gödöllői, a gimnáziumot pedig a debreceni intézményünkben végezte. Ünnepi vendégeink voltak még az Isteni Szeretet Leányai rendből Piroska és Teréz nővér is.

A nap szentmisével kezdődött, amit Fr. Dobszay Benedek, a magyar ferences rendtartomány tartományfőnöke celebrált. Az iskola egyesített gitáros zenekara által kísért liturgiát a Mária Rádió is rögzítette. (A szentmise november 17-én, este hat órakor, a Boldogasszony Iskolanővérek tematikus napján kerül adásba.) Ezt követően a diákok habos kakaót kaptak, majd elkezdődtek a kilencedikesek által tartott órák. Az előadók számos híres magyar nő életútját mutatták be a hallgatóságnak. A példaképek között voltak: Dienes Valéria, Reigl Judit, Monspart Sarolta, Mészáros Márta, Polgár Judit, Szabó Magda, Wynne-Hughes Veronika, Keleti Éva, Slachta Margit, Nemes Nagy Ágnes, Tormay Cécile, Karády Katalin.

Ezt követően Lobmayer M. Judit nővér tartományfőnöknő előadást tartott a rend XIX. századi és XX. századi történetéről, képekkel, érdekességekkel fűszerezve. Judit nővér élvezetes előadása után Terézia anya-díjban részesült Molnárné Szurok Petra és Földi Zsuzsanna, akik a konyhán, illetve az ebédlőben végeznek nélkülözhetetlen feladatokat. A délelőtt egy imádságos rituáléval zárult, amelynek központjában az új logónk szimbolikája állt.

A kora délután a találkozásé volt. Más házainkból is érkeztek nővérek, az osztályok őket is megismerhették. Ez idő alatt egykori tanítványok és rendünk társult tagjai is találkoztak egymással. A tartalmas és szép nap végén Judit nővér bemutatta a többi házunkból érkező nővéreket: Erzsébet nővért Debrecenből, Flóra és Regina nővért Szegedről és Fidelis nővért, aki Makóról érkezett. Ezt követően a tanítói okleveleket „Karolina anya” (Szőnyi Johanna) osztotta ki. Majd az előadást tartó nővéreknek egy szál rózsával köszönték meg a diákok a részvételt. A nap zárásaként felcsendült egy, a közelmúltban született Patrona-himnusz.