Hostia nővértől búcsúzunk

 

 

 

 

Baráti Erzsébet M. Hostia
Boldogasszony iskolanővér

Aszód, 1921. január 6. – Budapest, 2017. november 24.

Tovább...

Hostia nővér nyugíjas tanítóként részt vett a Patrona általános iskolájának elindításában. A zsibongóban reggelenként mesét mondott a gyerekeknek és együtt imádkozott velük. Tapasztalataival segítette fiatalabb munkatársait.

Idén ünnepeltük szerzetesi fogadalomtételének 75. jubileumát. Részletes nekrológjával hamarosan jelentkezünk.

Szeretett nővérünket 2017. december 12-én 12:45-kor helyezzük örök nyugalomra a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben (Bp. X. ker. Kozma u. 8.). Emlékére a Patrona kápolnájában december 10-én 9:00-kor hálaadó szentmisét követően rövid megemlékezést tartunk, december 12-én 6:25-kor pedig gyászmisét mutatunk be.


MEGEMLÉKEZÉS BARÁTI ERZSÉBET M. HOSTIA NŐVÉRRŐL

            2017. november 24-én mindnyájunk Gondviselő Atyja magához hívta Baráti Erzsébet M. Hostia nővérünket. Kedves nővérünk Aszódon született a család második gyermekeként 1921. január 6-án,  Vízkereszt ünnepén, amely abban az évben csütörtöki napra esett. Később úgy értelmezte ezt a körülményt, hogy a három szent bölcs mellett ő is eljött imádni a Kisded Jézust. A csütörtöki nap pedig Jézus szentségi jelenlétére emlékeztette, ezért választotta szerzetesi névnapjának Úr napját.

            Nem sokkal Erzsébet születése után a család Szegedre költözött, mivel az édesapát mint rendőrt oda helyezték. Hostia nővér gyerekkora a nagy gazdasági válság idejére esett, így megtapasztalta a szegénységet, de a Gondviselésre hagyatkozást is. A család e nehéz években három kistestvérrel gyarapodott.  A kis Erzsi állami iskolába járt, ahol éppúgy megtanították imádkozni, és vitték szentmisére a gyerekeket, mint a katolikus iskolákban, és még szívgárdista mozgalmat is indítottak, melynek a kislány buztó tagja volt. Egy tanítónő testvérpár kiváló nevelésében részesült, akikről később - már iskolanővér korában - megtudta, hogy az iskolanővérek szegedi tanítónőképző intézetében szerezték diplomájukat.

            1929-ben a családfő Budapesten kapott állást, így visszaköltöztek Aszódra a nagymama házába. Itt az elemi iskola 4. osztálya után az evangélikus leánynevelő intézet polgári iskolájában folytatta tanulmányait. A tantestület tekintetbe vette a katolikus diákok lelki igényeit, biztosították a katolikus hitoktatást és a misére járást. Különös módon Erzsébetben éppen ezekben az években kezdett érlelődni a szerzetesi hivatás. Napi áldozó lett, rengeteget olvasott, főleg lelki könyveket. Egyszerre vágyott tanítónő lenni és szerzetes, csak nem tudta, hogy e kettő hogyan lehetséges együtt. Kiskorának szegedi éveiből őrzött néhány emléket az ott élő iskolanővérekről, és amikor a polgári iskola befejezése után a család Dorozsmára költözött, akkor ezek az emlékek megelevenedtek, és összekapcsolódtak a benne megfogalmazódó vágyakkal. 1936-ban, 15 évesen egyedül elment Szegedre, és jelentkezett jelöltnek az Iskolanővérekhez.

            Elvégezte a tanítóképzőt, majd 1941-ben beöltözött, és felvette a Hostia nevet. Erre a boldog eseményre így emlékezett vissza 1980-ban: "Hogy hogyan alakult ki a renden belül egyéni hivatásom, hogy áldozat legyek és kikért, nehéz erről nyilatkozni. Kb. másodéves koromban ismerkedtem meg a fogalommal, és tettem magamévá a gondolatot. Évekig őriztgettem a titkot, hogy Hostia szeretnék lenni, nehogy elkérje valaki a nevet. Hiszen korábban senki sem viselte. Csak közvetlen a beöltözés előtt kértem, és megkaptam."

            1942-ben, 75 évvel ezelőtt tette le 1. fogadalmát. Elöljárói a szeged-somogyitelepi  iskolánkba helyezték a fiatal tanítónőt. Szerette a gyermekeket, és nem esett nehezére a tanításhoz szükséges fegyelem megteremtése. Ekkor már zajlott a II. világháború, de egyelőre nem zavarta az iskolai munkát. 1944 tavaszán a német megszállással azonban felborult az élet. Az amerikai bombázások miatt a tanévet befejezetlenül kellett lezárni. A tartományfőnöknő felkérte a fiatal nővéreket, hogy képeztessék ki magukat ápolónőnek. Hostia nővér is azok között a nővérek között volt, akik ápolónőként három hónapra Budapestre költöztek a Keleti Károly utcai kis közösségünkbe, melynek tagjai a Rákócziánum fiúkollégiumában dolgoztak. Innen jártak fel a János Kórházba a harcokban megsérülteket ápolni. Hostia nővér a sebészeten dolgozott, mosdatással készítette elő a betegeket a vizsgálatra, műtétre, még altatott is.

            A kórházi gyakorlati tapasztalatok után még további szakmai képzést kapott Szegeden. Ebben az időben itt is rendkívül erős bombázások pusztítottak, a somogyitelepi zárdából be kelett menekülni az anyaház óvóhelyére, ahol a nővérek mellett sok világi lakos is biztonságra lelt. Az 1944/45-ös tanév csak december közepén indulhatott el. A tanárhiány miatt összevont csoportokat tanított Hostia nővér a fűtetlen, lerobbant somogyitelepi iskolában.

            1946-ban Hostia nővér Csorvásra került. A tanítás mellett "Kislány-kört" is vezetett. 1947-ben letehette a várva várt örökfogadalmat. 1948 az országos "Mária év" volt csodálatos rendezvényekkel, melyeknek élményét még sokan ma is őrzik az idősebbek közül. Hostia nővér is szívesen mesélt arról, hogy a csorvási lányokkal miként vettek részt Makón az ünnepségen, ahol Mindszenty bíboros misézett. Alkalom volt ez a makói iskolanővérekkel és tanítványaikkal való találkozásra, melyet aztán egy közös vidám csorvási lovaskocsikázással és vendéglátással viszonoztak az egyik tanítvány családjának tanyáján. A közös kirándulás része volt a híres Wenckheim kastély meglátogatása és egy lubickolás is a gerendási gyógyfürdőben.

            E szép, békés napokra a kommunisták hatalomra törésének leplezetlen folyamata vetett árnyékot. A tanév végén bekövetkezett az iskolák államosítása, a nővérek kiszorítása saját iskoláikból. A csorvási kislányok ezután csak titokban találkozhattak Hostia nővérrel. Ha az utcán találkoztak, köszönni sem volt szabad. Egy alkalommal Hostia nővér bement a templomba imádákozni. Az iskolából haza tartó gyerekek bementek utána, hogy ott a rejtekben körülvegyék, és megöleljék szeretett tanítójukat.

            A melegszívű csorvásiak élelmiszer-adományokkal gondját viselték az állásától megfosztott 10 fős nővérközösségnek, melynek egyetlen fix bevételi forrása az idős főnöknő nyugdíja volt. A nővérek alkalmi munkákat vállaltak: arattak, kötöttek. 1950. június 10-én országszerte elhurcolták a szerzeteseket internálótáborokba. A csorvási kis zárdáról úgy tűnik, megfeledkeztek.

            Hostia nővér mit sem sejtve szállt le Szegeden a vonatról, hogy az akkor már kiürített anyaházba menjen ügyeket intézni. Az utcán riadtan néztek az emberek a habitusban vonuló apácára. Jóakaratú emberek hamar bekísérték az állomással szembeni üzlethelyiségbe, ahol civil ruhát adtak rá. Így elkerülte az ávósok figyelmét, miközben bement a központba, hogy Hamvas Endre püspöktől információkhoz jusson. A püspök azt tanácsolta a csorvási nővéreknek, hogy ne maradjanak a zárdában, hanem ki-ki térjen haza. Miután a nővérek meghallották a híreket a visszatérő Hostia nővértől, civil ruhákat varrtak maguknak, búcsút vettek egymástól, és a legszükségesebb holmikkal elhagyták a rendházat. Hostia nővér hazautazott Aszódra, ahol egyik testvérének családja befogadta.

            Ekkor kezdődött meg Hostia nővér zárdán kívül, ám szerzetesi lelkületben eltöltött 40 esztendeje. Wiedemann Kornélia tartományfőnöknő kérésére állami iskolai tanítónőnek jelentkezett. Tóalmásra helyezték, ahol szolgálati lakást is kapott. Magához vette a 70 éves, teljesen magára maradt Szabó M. Benita nővért, akivel valóságos kis zárdaéletet élt.

            Kezdetben "osztályidegenként", "reakciós ellenségként" kezelték az apáca tanítónőt a tóalmási "helyi hatalmasságok" mind az iskolában, mind a településen. Mégis tekintélyt vívott ki magának, és miután csodálatos módon rövid idő elteltével kicserélődtek a vezetők körülötte, élhetővé vált számára az iskola, a település. Másfél évtizeden át lelkes tagja volt a tantestületnek.

            15 év múlva, 1965-ben átkérte magát Aszódra, ahol akkorra már egy saját kis házat építtetett húgával közösen. Az áthelyezés feltétele volt, hogy Hostia nővér az aszódi iskola mellett a szomszédos Kartalon is vállaljon órákat. Magyart és éneket tanított nagy létszámú csoportokban, vezette az énekkart, és sok esetben ő helyettesítette a kismamákat. Igénybe vették a napköziben, és mindemellett még a gyermek gyógyüdülőben is tanított. Munka után  hazaérve, az akkor már igen beteg Benita nővért ápolta az idős nővér 1972-ben bekövetkezett haláláig.

            Ez után az intenzív munka után 1976-ban nyugdíjba vonult. Rövidesen visszahívták, és kismamákat helyettesített hol Kartalon, hol Aszódon, később Ikladon is. Folyamatosan küldték hozzá a korrepetálandó gyermekeket. 1997-es interjújában ezt fogalmazta meg: "Nem szakadtam el soha az iskolai munkától és a gyerekektől."

            Az Úr megadta számára, hogy 70 évesen visszatérhetett a rendszerváltás után megújuló iskolanővéri közösségbe, és még aktív pedagógusi szolgálatot láthatott el. 1990-ben Jánoshalmára került, az új alapítású közösségbe, ahol hitoktatott az 1200 fős állami általános iskolában. Az itt töltött 5 év alatt rengeteg gyermeket készített fel elsőáldozásra és bérmálkozásra.

      1995-ben, 75 évesen Budapestre kérte magát, ahol abban az évben nyílt meg az általános iskola. A fiatal tanítóknak pedagógiai tanácsokat adott, és saját maga is nem csekély nevelői feladatot látott el. Erről így mesélt 1997-ben:

"Reggel hét órakor várom a korán jövő tanulókat. A zsibongóban kis székeken körülülnek. Előkészítem őket az ünnepekre, vallásos vagy erkölcsre tanító meséket olvasok. Fél nyolc előtt elmondjuk a reggeli imát. Majd jönnek a tanítónénik, és készülnek a tanításra.

Délben segítek az ebédeltetésnél, hogy megszokják a közös étkezés illem- és testvéri szabályait. Majd tanítás után fél négytől legtöbbször hat óráig vigyázok azokra a tanulókra, akikért szüleik munkájuk miatt csak későn jöhetnek. Itt már nem lehet közös foglalkozás, mert nagyon sokan vannak, nagy a jövés-menés.

Próbálom a rendet megtartani, meg testi épségükre vigyázok. Az ügyeleten még kisebb sérülés sem volt. A szülők viszont nyugodtak, hogy jó helyen vannak gyerekeik. Az alsó tagozatban sajnos csak egy nővér tanít. Azért is jó, hogy ott vagyok, mert legalább, ha már zárdaiskolába járnak, nővért is látnak maguk között. Szívesen csinálom."

             Ennek az odaadó szolgálatnak csak akkor kellett véget vetnie, amikor az öregséggel járó fokozatos meggyengülés akadállyá vált számára. Egyre csökkent a látása, hallása, de így is aktívan volt jelen a közösségben. Számtalan zsoltárt kívülről tudott, így könyv nélkül is részt tudott venni a közösségi zsolozsma imádságokon. Amíg járni bírt, elment az iskolai ünnepségekre, hogy a gyerekek között lehessen. Ott volt minden közösségi programon, még a kirándulásokon is. Amikor már nem tudott járni, szobájában a katolikus rádióadásokat hallgatta. Türelemmel - áldozatként - viselte a gyengüléssel járó nehézségeket, amíg magához nem szólította a mindnyájunkat hazaváró Mennyei Atya. A nővérközösség imája kísérte el az utolsó földi útra. Nyugodjék békében!

 

 

CsatolmányMéret
PDF ikon hostia_n_gyaszjel.pdf215.08 KB